A zenéről,az éneklésről,vagyis mindenről szabadon

A zenéről,az éneklésről,vagyis mindenről szabadon

Online dolgozatírás

2019. október 30. - Liza Márkus

XXI. századi tanárjelöltként nem voltam túlságosan meglepve, hogy feladatul egy online dolgozat összeállítását kaptam. Nagy lelkesedéssel vágtam bele, mivel ez is az olyan eszközök közé tartozik, amelyeket előtte sosem próbáltam.

Választásom a Redmenta nevű oldalra esett. Nagyon könnyűnek találtam a kezelőfelület használatát, könnyen eligazodtam a feladatok szerkesztésekor és minden további lépés kapcsán is.

Ez az oldal a www.redmenta.com címen érhető el.  Egy teszt létrehozásához, mint összeállító , szükséges a regisztráció, a kitöltőnek azonban nem feltétlenül.

A diákokkal elegendő csupán egy direkt címet megosztani, amivel be tudnak lépni a megoldandó felületre. Ezt is a tanár tudja létrehozni.

Az alkalmazásban először a feladatlap címét kell, hogy megadjuk egy kis rövid leírással, majd mehet  az összeállítás. 7 fajta feladattípussal dolgozhatunk ( pl. igaz/hamis, feleletválasztós, párosító, stb.) Első lépésben megadjuk a feladat szövegét, majd a hozzárendelt válaszokat aszerint, hogy milyen típust választottunk.  A mentés gombra kattintva el is készültünk az első feladattal.

Továbbiakat az " Új feladat létrehozása" gombra kattintva készíthetünk.

Az alkalmazás nagy előnye, hogy képet, illetve Youtube videót is hozzárendelhetünk a feladatokhoz, ha éppen arra van szükségünk.

Beállítható értékelési útmutatóval rendelkezik az oldal, tehát a dolgozat ponthatárait is megadhatjuk százalékban és érdemjeggyel. Ezek a feladatok pontjaiból adódnak össze, amely szintén a tanár döntése, mit hány ponttal értékel.

Fontos még, hogy időlimit megadható, illetve az, hogy hányszor engedélyezett a kitöltés.

Én ének-zene tárgyból állítottam össze egy 5 feladatos rövidnek tűnő, de annál tartalmasabb feladatlapot. Nem egy konkrét korszakra vagy témára fókuszáltam, hanem gimnáziumi 4. évfolyamos osztály számára készítettem egy áttekintő feladatsort a 4 év tanagyagából. Célom, hogy a diákok komplex és átfogó tudást kapjanak ebből a tantárgyból és ne jöjjenek zavarba, ha egy nagy egészként kérdeznek a zenetörténetről tőlük. Fontos, hogy korszakokhoz zeneszerzőket tudjanak párosítani és legalább egy két jellemző felsorolásával le tudjanak írni egy adott kort. A zenei kifejezésekre is rákérdez a feladatsor, amelyekkel szintén nem árt tisztában lenni.

 

Az általam készített dolgozat az alábbiakban megoldható, vagy pedig a redmenta.com/osszefoglaloenekzene direkt címen.

 

A Google térkép, mint az ének óra segítő társa

Másikgoogle-maps-logo-01.png

Sosem gondoltam volna, hogy valaha az ének órán hasznát veszem ennek az alkalmazásnak.

Ismereteim bővülésével azonban úgy érzem, eszköztáram is gyarapodik, amit igyekszem  majd a tanári életem mindennapjaiban is megfelelőképpen alkalmazni.

Nemcsak az én ismereteim bővülnek, hanem a Térkép alkalmazás funkciói is. A fejlesztéseknek köszönhetően már újabbnál újabb lehetőségeket kínál felénk ez az applikáció akár telefonon, akár számítógépen vesszük igénybe.Néhány funkció a teljesség igénye nélkül :

  • forgalmi, tömegközlekedési információk
  • útvonalterv létrehozása
  • 3D-s világnézet
  • felkeresett helyek értékelése, véleményezése, mások értékeléseinek megtekintése
  • Idővonal - helyadatelőzmények megtekintése
  • kedvenc helyek mentése

 

Én ezek közül mobil eszközömön a Saját helyek gomb alatt létrehoztam egy Mozart elnevezésű listát, amibe egyenként felvettem a zeneszerző életútjának legfontosabb állomásait. Az állomásokhoz Jegyzet is készíthető, így mindegyik városhoz odaírtam, milyen szempontból lényeges az említése. A helyek listanézetben, illetve térképen is megtekinthetők. Itt egy fénykép az általam bejelölt helyekről:

72675047_2527592440795613_1901195079192674304_n.jpg

A listánál beállítható, hogy Nyilvános, Privát , vagy Megosztott legyen az elérés. Ez azért jó , mert így egy linken keresztül diákjaimnak könnyen elérést biztosítok és segítséget tudok nyújtani a tanulásban. Saját tapasztalataim alapján úgy gondolom ,ha vizuálisan is megjelenítem ezeket a fontos helyszíneket, könnyebben megragadnak az emlékezetben. Arról nem beszélve, hogy ezáltal talán a földrajz órák sikerességéhez is hozzá tudok járulni, hiszen nagy segítség, ha a diákok nem először látnak valamit.

Az általam megosztott és létrehozott Mozart nevű lista linkje:

https://www.google.com/maps/@/data=!3m1!4b1!4m2!11m1!2s_aD4aoHdAtViSga-I18OOP6_tHEFlA

 

Másik tantárgyam az ANGOL .Ezeken az órákon akár helyben használva az alkalmazást az okostelefonján mindenki megnézhetné a Google által biztosított hozzácsatolt fotókon, hogy a városnak, amelyről épp beszélünk milyen az utcaképe, milyen nevezetességeket találni . Az Emblematikus helyek menüpont alatt fotókat, helymeghatározást, térképjelölést és további információkat is találhatnuk az adott nevezetességekről.

Így talán jobban érdeklődnek a diákok az adott hely kultúrája iránt.

74367506_579857246155042_594498481075257344_n.jpg

 

72725929_518265198993995_9062064064628260864_n.jpg

süti beállítások módosítása